Ted Bundy, a sármos pszichopata

Ted Bundy az amerikai történelem egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa, aki részben sármjának köszönhette, hogy sikerült behálóznia későbbi áldozatait. Számos fiatal nőt erőszakolt és ölt meg, és holttestüket is megbecstelenítette.

 

Theodore Robert Bundy 1946 novemberében született a vermonti Burlingtonban. 1974 és 1978 között hét államban több nőt is megölt. Egy évtizednyi tagadás után harminc gyilkosságot ismert be, de az áldozatok valódi száma ismeretlen maradt. A nők legtöbbjét agyonverte vagy megfojtotta. Az áldozatai egy részét halálunk előtt, másokat a haláluk után is megerőszakolt. Nyilvános helyeken, nappal vagy tömegben is könnyedén becserkészte az áldozatait, az egyik lányt például az iskolájából rabolta el.

 

 

Rendőrt vagy tűzoltót játszott

 

Általában ittas állapotban „vadászott”. Néha sérülést színlelt, például gipkötést viselt, pedig nem is volt eltörve a karja, hogy elnyerhesse az áldozatok szimpátiáját. Máskor hatósági személynek adta ki magát, az egyik lánnyal, Carol DaRonchcsal való megismerkedésekor például azt mondta magáról, hogy rendőr, egy másiknak, Kimberly Leachnek pedig, hogy tűzoltó. Miután a kocsijához csalogatta a lányokat, az emelőrúddal fejbe ütötte őket. Kimberly Leachén kívül a többi előkerült koponyán sérülés nyomát találták a nyomozók.

 

Ha borzongásra vágysz, keresd te is a legnépszerűbb horror pólókat. A mountainpolo.hu oldalán!

 

 

Elfogása

 

1975-ben vették őrizetbe Utahban eredetileg emberrablás és gyilkossági kísérlet vádjával, de később több korábbi bűncselekménnyel is összekapcsolták a nevét. Coloradóban is gyilkossággal vádolták meg, de kétszer sikerült megszöknie, és további tetteket végrehajtania. Végül 1978-ban, Floridában fogták el. Háromszoros halálbüntetést kapott két különböző perben. A halálsoron, kivégzésére várva Bundy bevallotta, hogy legalább tizenkét áldozatát egy fémfűrésszel lefejezte, és a fejeket megtartotta. Miután megszabadult a testektől, többször ellátogatott a helyszínre, hogy megnézze őket. Órákra melléjük feküdt, kifestette őket, és szexuális aktust létesített velük, amíg azok oszlani nem kezdtek.

 

Ted Bundy a tárgyalásán

 

Halálos ítélet

 

Bár öt ügyvédje is volt, saját magát akarta védeni. A bíróság végül halálra ítélte. 1989 januárjában villamosszék által hajtották végre az ítéletet. Utolsó szavaival arra kérte a jelenlévőket, adják át üdvözletét családjának és barátainak.

 

Ted Bundy a kivégzése után

 

Ha borzongásra vágysz, keresd te is a legnépszerűbb horror pólókat. A mountainpolo.hu oldalán!

 

Hozzászólások:

Van még mit megnézni:

Ember Zoltán, a hurkos rém

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték 2005-ben Ember Zoltánt, a szentkirályszabadjai sorozatgyilkost, aki a hurkos rémként vált hírhedtté. A férfi 1991 és 2004 között öt helybélijével végzett különös kegyetlenséggel, előre kitervelten, nyereségvágyból – legtöbbjüket kötéllel ölte meg.   Ember Zoltán tizenhárom év alatt öt embert gyilkolt meg Szentkirályszabadján, ...

Gary Ridgway, hetvenegy nő gyilkosa

Gary Ridgway, a Green River-i gyilkos 1982 és 1984 között mintegy hetvenegy prostituáltat ölt meg. Az amerikai történelemben ő az a bűnöző, aki a legtöbb nő életét kioltotta. 2003-ban ítélték el, jelenleg életfogytiglani börtönbüntetését tölti Washingtonban.   Gary Ridgway 1949-ben született a utahi Salt Lake Cityben. Két fiútestvére van. Domináns, zsarnokoskodó anyja ...

Balogh Lajos a battai rém

Százhalombattai rém: újra öl, ha szabadul "Azt gondolom, nincs mindenkinek joga arra, hogy éljen." Öt gyilkosság, és feltehetően további erőszakos bűncselekmények gyanúsítottját vette őrizetbe a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A százhalombattai kettősgyilkosságon kívül, Balogh Lajos bevallotta a májusban eltűnt M. Krisztina, és a júliusban eltűnt H. Hajnalka megölését. ...

JEFFRY DAHMER - Homoszexualitás, Nekrofília, Kannibalizmus

Jeffrey Dahmer azon ritka sorozatgyilkosok egyike volt, aki megbánta tetteit.  Bár tudta, hogy bűnei megbocsáthatatlanok mélyen elítélte magát azért, amit saját bevallása szerint az alkoholizmusa miatt tett, ami nála már az általános iskolában kezdődött. Első gyilkosságát véletlenül követte el részegségében, és másnap nem is emlékezett rá, mikor a holttest mellett ébred. ...

Kereses