Faludi Tímea, a Fekete Angyal

Faludi Tímea ápolónő 2000–2001-ben nyolc idős, beteg embernek adott be halálos injekciót a Nyírő Gyula Kórházban, hogy megszabadítsa őket szenvedéseiktől és fájdalmuktól. A Fekete Angyal néven elhíresült nő tizenegy év börtönt kapott, ám végül hat év után, jó magaviselete miatt 2009-ben szabadlábra helyezték.

 

 

Faludi Tímea 2000 májusa és 2001 februárja között nyolc betegnek adott be halálos injekciót. Az idős emberek a Nyírő Gyula Kórház belgyógyászati osztályán feküdtek. A nővér állítása szerint segíteni szeretett volna a végső stádiumban lévő betegeken, tulajdonképpen eutanáziát hajtott végre. 2001 februárjában a bíróságon elmondta, hogy az idős páciensek saját kérésére adta be nekik a morfin, Seduxen és kálium keverékéből álló injekciót, amely a halálukat okozta. Azt mondta, nem tudta tovább nézni a szenvedésüket, és nem tartja magát gyilkosnak – igaz, angyalnak sem. Az egyik áldozat „K. néni” volt, aki rokonai látogatása után lett rosszul. Faludi ellenőrizte az állapotát, és látta, hogy nyugtalan és fulladozik. Szólt az ügyeletes orvosnak, aki morfiumot rendelt az idős nőnek. Tímea vénásan adta be neki, majd fogta a kezét, miközben a légzése egyre lassabbá vált, és végül „elaludt”.

 

Ha borzongásra vágysz, keresd te is a legnépszerűbb horror pólókat. A mountainpolo.hu oldalán!

 

 

 

Kóros hazudozó volt

 

Később Faludi visszavonta a vallomását, azt mondta, mindezt csak kitalálta, valójában nem adott be egyetlen morfininjekciót sem, és nem ölt meg senkit. Saját ügyvédje is azt mondta, nem lehet vallomásai alapján ítélkezni, ugyanis annyiszor módosította azokat. Azonban ez már nem mentette meg a nőt a börtöntől: 2003-ban első fokon kilenc évre ítélték, több emberen elkövetett emberölés kísérlete és négyrendbeli, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt. Másodfokon súlyosbították a büntetését: tizenegy évet kapott. Az akkor huszonnégy éves lányt édesanyja ártatlannak tartotta, állítása szerint kóros hazudozó és Münchausen-szindrómás volt, amit az igazságügyi pszichológus is alátámasztott.

 

Jó magaviselete miatt hamarabb szabadult

 

Az egykori ápolónő hat év múlva, 2009-ben jó magaviselete miatt kiszabadult a börtönből – a hat év alatt egyszer sem kapott fenyítést, és mintegy tizenhat alkalommal jutalmat is kiérdemelt – lerövidítették a büntetését. Az akkor harmincéves nő szülei pomázi házába tért haza – egyik szomszédja szerint jó hangulatban –, ahol hat éve érintetlen szobája várta.

 

Ha borzongásra vágysz, keresd te is a legnépszerűbb horror pólókat. A mountainpolo.hu oldalán!

Hozzászólások:

Van még mit megnézni:

Minden amit tudnod kell H.H. Holmes-ról, akit Leonardo DiCaprio fog visszahozni az életbe, a the Devil in the White City című filmben!

Mindig izgatottak vagyunk amikor Leonardo DiCaprio beleveti magát egy-egy filmszerepébe, nem csak azért mert hihetetlenül tehetséges színész, hanem azért is, mert mindig olyan karaktereket választ, amilyeneket senki más. És bizony a most választott személyisége, talán a legrejtélyesebb mind közül.       A múlt hónapban bombaként robbant a hír, hogy Leo a sorozatgyilkos ...

John Haigh, a savfürdős gyilkos

John Haigh, a savfürdős gyilkos Angliában garázdálkodott az 1940-es években. Hat gyilkosságot ismert be, de valójában valószínűleg kilenc írható a nevére. Áldozatait kénsavban oldotta fel, a maradványokat pedig a csatornába öntötte. Tetteiért halálra ítélték, és 1949-ben felakasztották.   John George Haigh 1909-ben született Stamfordban, az angliai Lincolnshire-ben. ...

JEFFRY DAHMER - Homoszexualitás, Nekrofília, Kannibalizmus

Jeffrey Dahmer azon ritka sorozatgyilkosok egyike volt, aki megbánta tetteit.  Bár tudta, hogy bűnei megbocsáthatatlanok mélyen elítélte magát azért, amit saját bevallása szerint az alkoholizmusa miatt tett, ami nála már az általános iskolában kezdődött. Első gyilkosságát véletlenül követte el részegségében, és másnap nem is emlékezett rá, mikor a holttest mellett ébred. ...

Ember Zoltán, a hurkos rém

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték 2005-ben Ember Zoltánt, a szentkirályszabadjai sorozatgyilkost, aki a hurkos rémként vált hírhedtté. A férfi 1991 és 2004 között öt helybélijével végzett különös kegyetlenséggel, előre kitervelten, nyereségvágyból – legtöbbjüket kötéllel ölte meg.   Ember Zoltán tizenhárom év alatt öt embert gyilkolt meg Szentkirályszabadján, ...

Kereses